Egy hatékonyan működő cég egyik alapvető ismérve, hogy összetartó, lojális csapattal rendelkezik – akik képesek az egymással történő kommunikációra és a csapatmunkára. De hogyan segítheted ezt elő cégvezetőként, és mit tehetsz azért, hogy mind az irodán belül, mind azon kívül épüljön a csapat? Mutatunk néhány hatékony megoldást, amivel előnyre tehetsz szert!
Egy vállalkozás nyereségessé tétele és fenntartása sokszor embert próbáló feladat, amelynek megannyi buktatója és ugratója is van. Cégvezetőként nem csak termékeid/szolgáltatásaid versenyképességéért felelsz, de azért is, hogy kollégáid, a csapatod valóban hatékonyan tudjon működni, és együttműködni! Ennek az alapja a kommunikáció és a csapatmunka, amelyet könnyen előre lendíthetsz néhány apróbb változtatással is.
Teremts barátságos légteret, transzparens működést!
Csak olyan cégek esetében beszélhetünk jó együttműködésről és csapatmunkáról, ahol a vezetőség is a csapat részeként, partnerként jelenik meg. Ennek elérése érdekében rendkívül fontos a barátságos, támogató légkör megteremtése és az, hogy kollégáid pontosan tudják mit vársz el tőlük – és ők mit várhatnak el tőled.
A nyitott ajtók elvén haladva fontos, hogy cégvezetőként is mindig elérhető légy, meghallgasd a kéréseket, esetleges panaszokat is. Hidd el, az erre fordított idő többszörösen megtérül majd!
Teremtsd meg az otthonos, nyugodt munkakörnyezetet!
A zavaró tényezők kizárása, a problémák elhárítása is fontos feladatod, hiszen ezt rajtad kívül senki nem tudja elvégezni – vagy engedélyezni. Az otthonos hangulat, a kellemes munkahelyi légkör alapvető fontosságú, ha a jó csapatmunkára törekszel!
Nyisd meg a tereket a közös munkához, ugyanakkor biztosítsd a helyet a privát, nyugodt munkavégzéshez is!
A legtöbb iroda nem alkalmas egyszerre csapatmunkára és egyéni munkavégzésre is – pedig ez alapvető fontosságú volna a hatékony működéshez. A legjobb működés érdekében minden munkafolyamathoz megfelelő területet kell biztosítanod: legyen szó egy akár több tíz embert érintő megbeszélésről az egyéni munkavégzésig.
Előfordul persze, hogy az iroda kis alapterülete erre nem ad megfelelő keretet, azonban erre is van megoldás. Az általunk is forgalmazott mobilfalakkal, mozgatható térelválasztó rendszerekkel olyan többfunkciós tereket hozhatsz létre, amelyek alkalmazkodnak a kollégák és a munkavégzés igényeihez!
Teremtsd meg a transzparenciát – és ne csak átvitt értelemben!
Bár kétségtelen, hogy néhány munkafolyamat teljes csendet és nyugalmat igényel, azonban a tökéletesen elszeparált terek gátolják a kommunikáció áramlását és a csapatmunkára való lehetőséget. Fix, tömör falak helyett használj üvegfalakat vagy üvegezett térelválasztó rendszereket, amelyek megfelelő hangszigetelő tulajdonságokkal rendelkeznek a nyugodt munkakörnyezet megteremtéséhez, mégsem választja el egymástól teljesen a kollégákat!
Amennyiben ilyen megoldásra volna szükséged, keress minket bizalommal ERRE a linkre kattintva, és tervezzük meg együtt új irodád!
Ne feledkezz meg a csapatépítő tevékenységekről!
Akár munkaidőben egy közös reggeli, akár egy teljes egészében szórakozással töltött nap vagy egy szervezett csapatépítő kirándulás is sokat segíthet azon, hogy kollégáid a lehető legjobbat hozzák ki egymásból.
A közösen eltöltött idő, az együtt megszerzett élmények összekötik az embereket és segítenek, hogy barátságos légkör jöjjön létre az irodában. Azok a kollégák, akik a magánéletben jóban vannak és tudnak egymás ügyes-bajos dolgairól, a munkában is szívesebben kérik a másik segítségét!